Reggel fél kilenc körül megérkeztünk a Garda tó szerintem legszebb kisvárosába Sirminone-ba. Az északi partból nyúlik be egy nagyon vékony félsziget a tó közepe felé, itt fekszik a város. A legvékonyabb pontján gyakorlatilag csak egy utcából áll a félsziget, annyira keskeny, mégis fél óráig tartott végigsétálni rajta. Ezt a borsos parkolási díjak miatt próbáltuk ki, a félszigeten egy óra parkolás 2,20 euro.
A reggeli séta kissé felébresztett és a látvány egybol kárpótolt az egész éjszakai szenvedésért. Mediterrán lapostetos több szintes házak szépen felújítva, pálmafákkal, leanderekkel, oszlop tujákkal gazdagon körbeültetve. Háttérben az olasz alpok 2000 méteres havas csúcsai felho pamacsokba burkolózva. Két teljesen különbözo világ határa ez és fantasztikusan passzolnak egymáshoz.
3 órát sétáltunk a félszigeten, felkerestük azokat a helyeket ahol 4 éve már voltunk, és azokat is ahol még nem. Végre volt idonk boven, a múltkor sajnos sietni kellett. Megint ettünk a helyi fagylaltból, amit nem gombócra adnak, hanem a kiválasztott tölcsérre (több méret és ízesítés van) addig halmozzák a kért fagyit egy lapáttal, amig még fér rá. Eloször a kislány nagyon lelkesen annyit pakolt rá, hogy kiesett a kicsi tölcsérbol a kétökölnyi fagyi massza. Vette elo az újat, és másodszorra sikerült rápakolnia az elképeszto mennyiséget.
Majdnem dél volt már mire kezdett alább hagyni a reggeli frissíto séta hatása, eloszlottak az enyhíto huvöst adó felhok és tuzött a nap fejünkre, forralta az agyamat. Másfél óra alvássa ezt nem bírtam sokág, aludni akartam egy árnyékos helyen, ki is gondoltam erre a célra egy közeli olajfa ligetet. De jó is lett volna, hoztam a pokrócot is elore látóan, de sajnos ezzel a tervemmel egyedül voltam. Melinda többet aludt mint én és teljesem fel volt pörögve a nyaralás elso napjától. Nem lehet, hogy aludni menjünk. Itt vagyunk végre és alszunk? De hát ez volt a terv nem? Kimerült a Durcell nyuszi másnap délre, és totál tartalékon maximum botorkálni bírtam. Tervet módosítani, gondolkodni, vitatkozni semmi erom nem volt. Mindegy mit csinálunk én azt alva fogom csinálni.
Úgy is lett. Beültünk a kocsiba és elindultunk valamerre tovább Milánó felé, Melinda kinézett az utikönyvbol még egy szép helyet, amit érdemes megnézni, de eddigra én már elájultam az anyósülésen. Halványan rémlik egy durva kormányrántás az úton, de arra sem keltem fel igazán. A szembe jövo benézte az elozést (késobb megtudtam) és majdnem frontális lett. Szerencsére 3 kocsi is elfért az úton, de elég szuken. Egy kis ízelíto az olasz vezetésbol. Általában nem ilyen állatok, kevés van belolük, de azok boven túl tesznek a magyarokon. Egy nap alatt nem vonnék le következtetéseket, majd a végén.
A meglepetés kirándulás az Iseoi-tó meglátogatása volt. Egy átlátszó vizu Alpesi tó, hegynyi nagy szigettel és egy apró egy kápolnányi szigettel a közepén. Úgy látszik itt is kápolnát emelnek a mini szigetekre, nem csak a Kotori öbölben és Szlovéniában. Mivel a Garda tótól jöttünk, már nem ütött akkorát a látvány, de igazságtalanság lenne mindent ahoz hasonlítani. Sétáljuk le a partra nézzük meg! Az eso nem így gondolta, 2 perc alatt a szikrázó napsütést elnyomta a hegyormokon felbukkanó szürke felhogomolyag és mire visszafutottunk a kocsihoz borig áztunk. Séta stornó. Beültünk helyette a helyi sülthal sültrák árus srácok esovédett büféjébe és bekajáltunk tavi herkentyukbol. Azt nem mondanám, hogy mennyei volt inkább közepes, de nagyon éhesek voltunk. Szendvicsen meg egy fagyin éltünk 2 napja. Mire végeztünk az eso is elállt, a felhok ahogy jöttek mentek tovább. Elég szeszélyes ez a vidék. Egyik percben mediterrán hoség, aztán hirtelen lecsap a hegyi vihar. Durva. A helyieket persze ez nem hatotta meg. A megszálott olasz biciklisek (nagyon sokkal találkozni mindenhol a hegyvidék ellenére) a suhogó esoben is pont úgy hajtottak mint elotte. Se nem gyorsabban, se szenvedobb arccal, csupán egy nejlont dobnak a hátizsákjukra. Megszokták.
Az átmeneti jóidot kihasználva mégiscsak meg lett tartva a séta a tóparton, pont a következo zuhéig tarott. Jól idozítettünk. Éppen vitorlás verseny volt a tavon, úgy száguldoztak a jövo-meno viharok szelében mint az orültek. Elnézegettük oket egy darabig, hogyan kell szakszeruen felhúzni az orrvitorlát.
Délután közepe felé jártunk ideje elindulni Milánóba, felderíteni a lefoglalt szállást. Nem autópályáztunk, a hátra levo 75 km-t közúton tettük meg. Itt tanultam meg az olasz körforgalmakat (bocs hogy megint a közlekedés a téma, de autós kirándulás lévén ebbol boven kijut, a fejezet következo részét lehet átugrani). Minden keresztezodés körforgalom. Az egyenrangú keresztezodés a magyar féle körfogalom. Az elso fél órában mindegyiket így vettem, kissé feltartva a forgalmat. Ugyanis az alárendelt utak keresztezodése olyan körforgalom, ahol a foútról bejövonek elsobbsége van a behajtásnál, nem is kell lassítania csak bumm bele. Álljon meg az aki bent van. Ilyenbol kevesebb van mint az egyenrangúból, eltartott egy ideig mire rávettem magam, hogy az ösztöneim ellen cselekedjek és ne adjak elsobbséget. Milánóig megtett 75 km-en kb 100 körforgalom alatt azért sikerült.
Milánóba megérkezve átvettük a szállodai szobánkat, kicsit puritán meg ódon ennyi pénzért, de azt tudtuk, hogy ez egy drága város és mi az egyik legolcsóbbat vettük ki. Azt viszont nehezményezem, hogy nem jár a szobához internet ahogy a neten írták. 6 euró egy óra, de csak a hallban nem szakadozik a wifi. Szóval le kell (kéne) szambázni a hallba kisgatyában egy lefekvés elotti bloggoláshoz 6 euróért? Bocs srácok, ma sem lesz feltöltés, de ha ezt valaha elolvassátok, akkor megoldottam más módom.
