Kedves Naplóm!
Nizzában reggel megint nem tudtam jól aludni, mert éjjelre ismét a tilosban parkoltam. Aztán nagyon jól működött az „álmosabb vagy minthogy érdekeljen” terápiás módszer és aludtam fél tízig. Melinda is mint akit leütöttek. Inkább pihenjük ki magunkat amennyire lehet, ha megbüntetnek kiváncsi leszek hogy hajtják be Magyarországon. Egyébként nem a smucigságom mondatja ezt velem, de Olaszország óta mindekni ott parkol ahol tud, nem számít semmilyen festés vagy tábla és itt egy óra parkolóház 3.50 (onnyátok, a monacoi Casino-nál volt 2,80). A tilosban parkolásban hamar asszimilálódtam.
Reggel még kihasználtuk az ingyen netet információ szerzésre Nizzáról és a környező vidékrről. Ebből már nem készültünk fel otthon, mondván az sem biztos hogy hol állunk meg. Azt mondják egy indexes fórumon, hogy érdemes megnézni St Paul de Vence kisvárosát, na azt majd útba ejtjük.
Fél 11-kor kicsekkoltunk és lebattyogtunk az info ponthoz térképért, abból már látszódik merre érdemes elsétálni. Az idő mára kitisztult de nem kánikula, bár a neten ígértek esőt ez most kellemes városnéző. Elsőként a Plázson mentünk végig a kilátó domb irányába (van neve is de már ki emlékszik). Ilyet eddig a Kaliforniai filmekben láttam, 20 méter széles símára aszfaltozott sétány, ahol görkoriznak, bicikliznek, sétálnak, és nagyon sokan vannak. Szerencsére hely is bőven van. Nagyon népszerű az a 2 kerekű egyensúlyozós járgány, még a rendőrök is használják.
A kilátás a dombról persze páratlan, ezt már kezdem megszokni, csak nehogy kiégve érkezzek meg Barcelonába, legyintek aztán hazamegyek
Éppen dél volt amikor felértünk a tetőre, és itt ágyúszóval jelzik a delet a városnak amit pont itt sütnek el. Már nem igazi ágyúval nyomják, nem tudom mivel, de a hangja ugyanaz. Durvát szól, fesztiválon biztos beadná.
A domb túloldalán lesétáltunk a kikötőbe, felismertem pár helyszínt a Ronin filmből (Robert De Niro) azokat is bejártuk. Innen az óváros sikátoraiba vettük az irányt, amit még érdemesnek gondoltunk megnézni a menetrend szerinti zuhé előtt. Lassan 3 óra, a felhők ismét gyülekeztek. Végül nem sok időt kaptunk az óvárosra az időjárástól, sietve a kocsi felé vettük az irányt. Menjünk innen, utálom már az esőt!
Még reggel úgy döntöttünk, hogy ha túl korán el kell hagyni a várost az eső miatt, akkor nem egyből Barcelonába megyünk hanem megnézünk még útközben pár dolgot. Kb 7-8 órásra számítottam az utat, semmi értelme 5-kor indulni és hajnali 3-kor Barcelonába érni. Majd éjszaka vezetünk és még megspórolunk egy éjszakányi szállást is.
Szóval iránya a hegyekbe, megnézni azt a híres Saint Paul de Vence kisvárost. Hamar odaértünk ott éppen nem esett az eső. Mázli.
Besétálátunk a kisvárosba vagy faluba, amit „chateau”-nak (sató?, satu?) neveznek a franciák. Egy szikla tetejére építették az összezsúfolt többszintes kőházakat, néhol alig egy embernyi sikátort hagyva közöttük. Persze elég sok a suvenir bolt, de vannak lakások ahol még laknak. Nem nagyobbak mint a konyhánk, bár lehet, hogy a sok emelet mind egy lakáshoz tartozik. Meg még ki tudja milyen mély pincéje lehet a sziklában, mert a parkolóház is mínusz 10 emeletes volt, ahol a kocsit hagytuk. A prágai aranyművesek utcájára emlékeztetett, amiből több utcás satut építettek fel. A kilátás a hegyekre persze pazar, de ezt talán már külön nem is kell említeni. A változatosság viszont nagon jól esett, itt már nem a tengert bámulhattuk, hanem a ködbe vesző farancia alpok csúcsait. Sajnos messzire nem láttunk el, mert a felhők körülöttünk és felettünk ismét gyülekeztek. Perceken belül akkora zivatart kaptunk a nyakunkba, hogy mindenki menkült be a miniatűr boltok kapualjaiba, boltívek alá, ki ahova tudott. Mi pont a város hátsó kapuja alá menekültünk (legmesszebb a bejárattól), hatod magunkkal. Patakokban kezdett kifolyni a teljesen felkövezett satuból az esővíz a lejtős úton a lábunk mellett. Lassan rájöttünk, hogy a fél városra lezuhogó víz itt fog elfolyni pont ahol állunk. Amikor már bokáig felvert a víz, gyakorlatilag kiöntöttek minket a búvóhelyünkről, kénytelenek voltunk átrohanni máshova. Dézsából öntötték. Valami bolt előtt vártuk hogy elálljon végre, bőrig áztunk teljesen. Elegem volt az egészből. Amint valamelyest lecsillapodott, mentünk a kocsihoz és húzás innen is. Szép volt, elég volt, mindennek van határa. Menjünk Barcelonába, ott talán nem esik naponta 3-szor.
A tenger melletti autópályához visszavezető út során, az alpesi szerpentineken, megálltunk még párszor. Megnéztükn egy szép vízesést, egy újabb satut ahol már nem zuhogott, és néha csak nézelődni álltunk meg hogyan úsznak körülöttünk az eső után felszálló felhőpamacsok a hegyek között. Így értünk vissza a tengerhez Cannes-ba, ahol megvacsoráztunk és sétáltunk egyet aparton a hosszú éjszakai vezetés előtt. Cannes nagyon hasonlít Nizzához, csak itt a mozisztárok körül forog a világ. Ettem egy Lolobrigida spagettit (paradicsomos, spenótos, bazsalikomos), Melinda lasagne-t evett. Felsétáltunk a várba is, de ott éppen valami hatamas esküvő zajlott ami miatt nem endegtek fel. Errefelé van mit aprítani a tejbe.
Este 10 körül indultunk Barcelona felé, immár másodszor. Ha jól számol a GPS akkor még pihenni is lesz időnk, nem kell végig vezetni és délelőtt keresük egy kempinget.
