A stafétát magamhoz ragadtam,mert kicsit le van maradva a napló, itt meg most úgyis esik az eső, Mihi meg fürdik, tehát én ráérek, sőt még unatkozok is, tehát legalább hasznossá teszem magam.

A hajam ezalatt a pár nap alatt önálló életre kelt, és teljes mértékben kezelhetetlenné vált. Na igen. Az esőben városnézés, párás idő kicsit beadta neki, úgy érzem magam, mint a Jó barátok Mónikája amikor a párás időtől felfújódott a haja.

Indulás Milánóból, reggel 8-kor, ugyanis addig ingyenes a parkolás, és nem volt kedvünk egy esetleges Mikulás csomagot megkockáztatni. Amúgyis hosszú az út Monte Carlóig, nem baj ha időben elindulnuk, a GPS így is délre jósolja az érkezést. Kicsit borult az idő, de legalább már nem esik.

Milánóból kikavargás a hétfő reggeli dugóban igazi harci feladat, sávok ugye nincsenek, csak egy 10m széles út, ahol mindenki opcionálisan arra tendál, amerre menni szeretne. Kb. ¾ óra alatt ki is érünk a városi forgatagból, autópálya megvan, már csak az irányt kell tartani. Útközben a nap is kisüt. Na persze hogy ilyenkor, lehet aszalódni a kocsiban. Murphi ma se kelt fel hiába. Laza pár óra után elértünk a jó kis hegyes alagutas részhez, én már kedzem unni a kocsikázást kicsit. Néhány üveghegyen túl egyszercsak megpillantjuk – na nem a kurtafarkú malacot, hanem a végtelenbe nyúló kék tengert. Azta paszta, hű de nagyon jó. Mocsok autópálya építők pont szemmagasságba húzzák a szalagkorlátot, tengert csak ímmel ámmal látjuk. Egyre melegebb van, a kék tenger látványa meg egyre csalogatóbb. Gyors osztás szorzás, végül a győz a tenger, Monaco várhat még egy napot. Amúgy is kit érdekel, amikor itt a Liguri tenger. Pillantás a GPS-re, milyen ismerős hanzású település van a környéken. Sanremo!!! Mi is az? Állítólag jó hely, de most akkor közelebbről is megnézzük. Letekerődünk a szerpetinen, az első parkolóházba begurulunk - ilyen furi liftes, ahol elviszi egy automata az autókat, és pakolgatja a polcokon. Hallottam már ilyenről, de élőben még sose láttam.

Autó lerakva, akkor irány a város. Sétálgatás a tengerparton, fagyizás, egyszer csak elérünk a vasútállomásra. Igen ám, de ha ez vasútállomás, akkor hol vannak a sínek? Helyette négy sávos bicikli út. Ki érti ezt? Na ennek majd utána kell nézni, ha hazamentünk, ez biztos érdekes.

Először is meg kell találni az információs pontot, kempinget keresni éjszakára. Szerencsére pont jó helyen kerestük, a vasútállomás szerű épülettől 100m-re rá is lelünk. Kaptunk térképet, elmagyarázták merre teláljuk Sanremo egyetlen kempingjét, megmutogatták merre érdemes mennioa városban. El is indultunk a város tetejére a Piazza Castello felé, útközben megcsodáltuk a Casino Municipale-t.

Ezután kis sikátorokon felfelé vettük az irányt. A szűk utcák az ablakokból kiteregetett ágyneműk leginkább Velencére emlékeztettek engem, Mihit nem.

Felértünk a tetejére, eszméletlen kilátás a tengerre és a városra. Na ezért már megérte a kitérő.

Miután kinézelődtük magunkat a parkoló felé vettük az irányt, mert már igen erős ingert éreztünk rá, hogy megmártózzunk a tengerben. Parkoló megvan, de faszi sehol. Kopogunk, bondzsornózunk, semmi. Nagy nehezen előkerül, megkapjuk végre az autót valamelyik kispolcról. Irány a kemping, aztán lehet végre csobbanni. A belvárosban nem volt strand, sziklák voltak meg kikötő a legnagyobb része. Lecuccoltunk,végre megmártózhattunk a habokban, kicsit még fetrengtünk a parton, aztán irány a Billa bevásárolni.

Estére beválasztottunk egy jófajta olasz vörösbort, kis étvágygerjesztőnek. A növényáruk hihetetlen méretűek, és kinézetűek. A gyümölcsök olyanok mint ahogy a nagy könyvben meg van írva, csillogó, ideális alakúak, sehol egy makula. A zöldségek pedig akkorára vannak génmanipulálva, hogy 1 db paradicsomon elél egy egész család egy hétig.

Vacsira beültünk a kemping éttermébe, Mihi berendelte a rántott húst sült krumplival, én kicsit bátrabb voltam, „calamari”-t kértem garnélával.

Mire megkajáltunk, ki is tikkadtunk, úgyhogy utána borultunk is be a sátorba.

Vége a harmadik napnak.