Az éjszakai vezetés hajnali kettőig ismét lenullázta a duracell elemeket. Melinda a blogot írta pihenés helyett, így nem volt váltás. Tankoltam annyit ami kb a spanyolokig elég (1.65 euro, kb 445 literje), aztán egy pihenőben leálltam aludni. Melinda a hátsó ülésen, én az anyósban.
Pár óra múlva mehetem hátra aludni, Melinda vezetett tovább. Így haladtunk előre a még mindig elég messze levő Barcelona felé. Nem mondom, hogy nem vágnék neki még egyszer, de vannak benne kicsit szenvedős részek is. Mondjuk itt éppen nem nekem, mert pont aludtam.
Tudat alatt észleltem, hogy megállunk. Melinda problémázik valamin, hogy szar az autópálya ezért nem fogunk fizetni, megyünk tovább közúton. Közben keresi a laptopon a kemping címét, amit úgy látszik mégsem mentett le. Ettől én még bőven félálomban voltam, ki sem dugtam a fejem a hálózsákból. Aztán azt hallom, hogy nagy hangerővel magyaráz valaki spanyolul, vagy valami hasonló nyelven. Melinda nem nagyon beszél külföldiül, na most már tuti fel kell majd kelnem és egyből kommunikálni idegenekkel. Reggel 7-kor de jó lesz .
Így voltam kb félig felébredve, hunyorgó szemekkel és látom, hogy egy faszi kotorászik a táskáink felé a vezető ajtón behajolva. Bazmeg, ezek most rabolnak ki éppen. Letéptem magamról a hálózsákot és nyitnám az aztót. Előbb a gombot kell felhúzni, mert a bal hátsó gombja beragadós. Közben a tolvaj is észrevette, hogy van valaki a hátsó ülésen és elkezdett futni a táskáinkkal. Nála volt az autós táskám benne a pénztárcám kártyákkal, minden pénzemmel, útlevelem, minden iratom, az életem, és Melinda kistáskája ugyenezekkel. 5-10 méter előnnyel indult, én egy másodperce keltem fel, de sokkal motiváltabb voltam. Nem lóghat meg. Az első lépes után egy katonai perecet mutattam be a majdnem üres parkolóban az olajos betonon zokniban, rövidgatyában. Se egyensúly érzék, se izomtónusok. Nem ébredt fel még minden porcikám. Szedem össze magam és nagy sebességgel tápászkodok fel, rohanok a fickó után aki már egy kocsiban ül a cuccainkkal. Na most ajtó becsuk és nyélgáz, szevasz. Hatalmas szerencsémre nyújtja felém a kincseket, a két táskát. Kikapom a kezéből és első ránézésre minden benne van. Nagyjából itt tudatosult bennem az egész eddigi történés, és mentem vissza a kocsihoz biztonságba helyzni mindent. A tolvajok közben felszedték a figyelem elterelő harmadikat és elhúztak. Egy német rendszámos lógó lökhárítós sötétzöld Nissan. Ennyit tudtam volna mondani a rendőrségnek. Nem túl sok. Óriási szerencsére megúsztuk az egészet, beültem a volán mögé és tipli innen. Melindát nyugtattam útközben, most már minden rendben. Ne is beszéljünk róla, mi lett volna ha...Sokkal jobban kell vigyázni a pihenő helyeken.
Az autópályát elhagytuk és inkább a tengerhez levezető közúton mentünk Barcelonába. Szokás szerint keveregtünk kocsival egy órát mire turista információhoz jutottunk és megtudtuk, hogy Barcelonában nincs kemping, de tőle északra van több is. Pont ahonnan jöttünk, láttuk is őket. Legalább már tudjuk is melyik tetszett és hol van. 11-kor már a sátrat állítottam (eldobtam).
A kemping szép tágas volt, semmi kijelölt parcella, oda vertük ahova akartuk. Félve a tüző naptól vagy a szakadó esőtő egy fa alá vonultunk. Nagyon szerethették itt a macskákat mert tele volt velük a kamping. Ezek a spanyol macskás sokkal kisebbek mint a magyarok. Pamacs reggelire enné meg őket. Kicsit girhesek voltak, meg félénkek, de vidámságot is hoztak a kempingbe. Lehetett választani kedvencet, etetni őket, és lekaparni a talpadról a kakát ha nem figyeltél.
Fáradtak voltunk a hosszú út után de zaklatottak is a tolvajok miatt, lesétáltunk a homokos tengerpartra gyűjtöttünk sok szép kagylót amit a gyenge dagály sodort a partra.
Ebédeltünk a kempingben és délután végre tudtunk aludni nyugodtan kinyújtózva, amíg akartunk, semmi para, nem is tudom mióta először.
Ma már nem megyünk be Barcelonába, feltérképezzük ezt a külvárosi tengerpartot aminek El Masnou a neve és negyed óra alatt visz be a Renfe (itteni HÉV) ami 10-15 percenként jár. Fullos, a kocsit le is lehet tenni 2 napra. Miután minden infót beszereztük a holnapi városnézéshez, ettünk egy spanyol vacsorát. Húst akarok enni hússal. Nem halat, nem tésztát, nem szendvicset. Amikor megéreztem a kempingben, hogy valahol lecsót főznek, majd éhen haltam egy jó magyar kajáért.
Az étteremben hadilábon álltak az angollal, amikor megszólaltam egyből küldték az egyetlen pincér srácot aki ért egy kicsit. Egy perc mutogatás után után az „animal” szó végre hatott. Húst akarok enni. Melindával könyebb a helyzet, a fish-t mindenhol értik. Néhol kicsit tágabban értelmezik (a rák is fish) de tengeri kaját takar mindenhol. Hogy pontosan mit rendeltem, azt nem igazán értettem, mert egy spanyol étlapon mutogatta a srác a kajákat, közben a saját testén az anatómiai részeket. Valami borda tájéki hús, az jó lesz. A pincérnek is az a kedvence (mint mindig). Kíváncsi lettem volna a bikahere pörköltet hogyan magyarázza el, de az nem volt az étlapon, vagy szemérmesen kihagyta.
Halakat elmutogatni kissé nehezebb, abba nem kezdett bele. A vicces nevű turbófish-re esett a választás, magyarul rombuszhal (másnap kigugliztuk) és elég bizarul néz ki nyersen. Elkészítve viszont nagyon jó Melinda szerint és úgy néz ki mint bármelyik hal. Nekem végül két jó nagy marha bordát hoztak félig átsütve sztékesen, a köret négy karika krumpli. Nagyon jól esett.
Este hazatámolyogtunk tele hassal, korán kell lefeküdni holnap nagy városnézés lesz. Elhatároztuk, hogy a péntek és a szombat az Barcelona felfedezésével fog telni. Így kimarad ugyan cinque terre, de ha már idáig eljöttünk nem egy napot fogok itt tölteni. Lassan jöttünk idáig, mindenhol megállva, ennyi fért bele ebbe a pár napba.
Jóccakát!
