Ezt a napot sem Mihi írja, mert olyankor mindig vezet (-szerk:Mihi).

Reggelre Sanremoba is megérekzett az eső. Hallelúja, már úgyis rég áztunk bőrig. Reggel azért még egy gyors fürdés, itt elég kultúrált a mosdó, ki tudja mikor kerülünk hasonló jó körülmények közé, ki kell használni. Én is fellélegezhetek, mert a hajam is kicsit kezelhetőbbé vált, miután megmostam végre.

Akkor irány Monaco, most már tényleg. Útközben végig esik az eső, reménykedünk, hogy eláll mire odaérünk. Az egyik kanyarban megpillantjuk a Monte Carlo-i öblöt, meg is állunk egy kilátó helyen, nézelődni.

Megérkezés a városba, enyhe dugó fogad minket, de nem izgatjuk miatta magunkat, elvégre nyaralunk, ráérünk. GPS –t követjük, mi baj érhet. Egyik lekanyarodásnál bájos rendőrkisasszony int, hogy ez az utca bizony le van zárva. Sebaj kikerüljük. A kerülő úton egyszer csak észre vesszük, hogy nicsak ez a Forma 1-es pálya. Fotó ezerrel, nézd már rázókövek, félig elbontott lelátók! Egy hete még Vettel szaggatta itt az aszfaltot, hú de fullos, most vagyunk a célegyenesben!

Kicsit autókázunk a pálya vonalában, aztán ideje lenne már megkeresni az óceánográfiai múzeumot, mert esőben nem nagyon van kedvünk mászkálni. GPS újratervez, na akkor irány a múzeum. Kereszteződésnél megint integet a rendőrkisasszony, nem baj, most másfele megyünk, nem megyünk el a pálya felé. Hopp itt egy alagút, a végén parkolóház. Ez nem jó, vissza. Jaj, már megint a célegyenesben vagyunk. Nem baj, most másfelé megyünk vissza, itt egy másik alagút. Alagút vége, ismerős kereszteződés, rendőr kisasszony ismét integet, mi pedig újra a célegyenesben találjuk magunkat, immár sokadszorra. Új terv kell, mert így nem jutunk messzire. Marad a Casino alatti parkoloó, az legalább a pálya mellett van, csak követni kell a szalagkorláttal szegélyezett utat. Meg is lett elég hamar, legurultunk a föld alá, hely is lett elég hamar. Felefelé info ponton kihelyezett tartóból ingyen térkép is jár. Nézzük csak, hmmm. A múzeum Monacoban van, mi meg Monte Carloban vagyunk. Nem olyan nagy ez az ország, húsz perc alatt átérünk rajta, csak át kell kelni a hegyen. Útközben kitartóan esik az eső, szép lassan elázunk ismét. A hajamnak se kell több, visszaáll a reggeli állapotába. Kicsit éhesek vagyunk, és nem készítettünk elemózsiát, pedig megmondták, hogy itt aranyárban mérik a kólát és a hamburgert. Kicsit félve benézünk a célegyensben lévő szupermarché-ba, meglepődve vesszük tudomásul, hogy az árak teljesen rendben vannak (na nem a Fogarasi úti Tescohoz viszonyítva, hanem amit már megszoktunk külföldön pár nap alatt), úgyhogy gyorsan vettünk egy csomag csokis sütit, meg ásványvizet – túlélő csomag.

Átkelvén a hegyen, valami építkezésbe botlunk, így hát elindulunk lefelé, a másik oldalon, ismét belebotlottunk a már ismerős parkolóházba, ahonnan már egyszer visszafordultunk autóval. De most gyalog vagyunk, át tudunk kelni rajta. Miután felmozgólépcsőztünk, megvilágosdtunk, hogy jé, hát ez a múzeum. Remek, ezek szerint egy órája már voltunk itt, csak visszafordultunk. Miután kiértünk az épületből megláttuk az ismerős építkezést, jé hát itt voltunk 20 perccel ezelőtt, innen fordultunk vissza gyalog. No comment.

Végre bejutunk a múzeumba, nem esika fejünkre az eső. Azt hiszem felesleges leírnom mi van itt, mert a képek magukért beszélnek.

Amíg mi múzeumoztunk, az eső elállt, a nap kisütött. Végre, pont meg is száradtunk, legalább nem leszünk megint vizesek. Irány a hercegi palota, azt azért még látni kell. Útközben fullos dóm.

Az egyik sikátorban vettünk képeslapokat, rokonokat ellátandó. Hercegi palotánál semmi extra, mozdulatlan vicces őrök, félóránként robotmozgással mennek 3x oda-vissza, aztán ismét be a kutyaólba. A korlát mellól viszont nagyon jók a kilátásaink, ott elidőzünk néhány percet.

Lassan délután lett, úgyogy ideje elindulni vissza a kocsijoz, mert még Nizzába kell menni, és szállást is kell találni. Visszafelé úton ismét a Forma 1-es pályán mentünk, immár gyalogosan, és fordított irányban. Gumifalak lebontva, szalagkorlátok egymásra rakva, nini itt egy csavar. Be szatyorba, visszük szuvenír. J

Közben a kikötőben a fullos jachtokat bámuljuk, néha elhúz mellettünk egy –egy Porsche vagy Maserati, már meg sem hat minket.

Alagútban keressük a piros csíkot amit Massa húzott a Ferrarival a falra, de nem látszódik.

És a híres visszafordító Loews kanyar.

Visszaértünk a kaszinóhoz, még néhány fénykép a napsütésben, az impozáns épületről, majd bementünk, ahol a ruhatárba le kellett adni a fényképezőt. Nagy csiricsáré mindenfelé amíg a szem ellát, néhányan vesznek belépőt, és mennek félkarúzni, hát mi nem. Megyünk most már Nizzába.

Az út jó kis hegyoldalban szerpentinezős, igen remek kilátással a tengerre. Megérkezés után, irány az info pont. Későn jöbőknek már csak a füle jut, nekünk még az sem, bezárt az iroda. Most aztán mi lesz? Kóvájgás céltalanul, agyalás, mi legyen. Egyik utcában találtunk internetezős helyet, befizettünk ¼ órát, néhány hotel címát összeírtuk ahol volt még szabad szoba. Szerencsére az első szállás pont jó is lett, elfgolaltuk a szobát, és még internet is van INGYEN!!!! Töltődnek is a blogra a bejegyzések, mi pedig végre pihenhetünk a tikkasztó nap után.

Vége a negyedik napnak.

Melinda