Reggel nem kapkodtam el a felkelést (ma sem), úgyis egész nap Barcelonában leszünk mit számit fél óra.Kinéztem a sátorból, Melinda már felkelt, valamit tett-vett. Előállt az ötlettel, hogy menjünk strandolni. Ha ma nem strandolunk akkor már ezen a nyaraláson nem fogunk, mert holnap reggel indulunk haza. Erősen felhős volt az ég, de nem esett és hideg sem volt, úgy tünt nemsokára a nap is ki fog sütni. Amíg erre vártunk gondoltam itt a legjobb alkalom arra is, hogy a kocsit rendbeszedjem a 2000 km-es hazaút előtt. Valahol Cannes előtt teljesen megadta magát a kipufogó azóta elég kemény traktor hangunk van és kolompol a hátsó dob az alvázon.. Meg is néztek pár helyen, kicsit kilógtunk a helyi autó szinvonalból. A benzin cső is elkezdett csöpögni, Milánó óta lehetett érezni egy kis benzinszagot, nem jól viselte az ottani iszonyatos macskaköves utacákat. Mostanra egyre erősebb szaga lett, kicsit kellett szorítani a csőbilincsen. A kipufogót egy dróttal fogattam a helyére, amit a recepciós srác adott, akinek egész műhelye volt itt. Angolul persze nem tudott senki aki jelen volt, így ketten próbálták megfejteni az Activity feladványomat. Elég hamar eljutottunk a madzagtól a drótig.

A szerelés után lementünk a partra. Természetesen alig volt lent valaki, fürdeni senki sem fürdött. Spanyoloknál a 22 fok júniusban zimankó. A helyiek mind hosszú nadrágban és pulóverben, vagy dzsekiben mászkáltak. Rövidebb időszakokra azért kisütött a nap, és akkor megérezhettük, hogy milyen ereje van. Megint kerestünk kagylókat, de éppen apály volt és nem találtunk sokat. Egy kis pancsolás után elindultunk a városba a Renfével. Ideális városnéző időnk volt, nem esett és kánikula sem volt. Ennek örömére szabadtéri programokkal kezdtünk.

Első célpontunk a Grüll Park volt, ami a felső városrészen terül el szép kilátással az alsó vársora és a tengerre. Itt is Gaudi által tervezett épületek vannak és szintén Gaudi tervezte pihenőhelyek. Akárhova megy az ember Gaudi Gaudi Gaudi. Jól megél belőle a város, szeretik az emberek, nagyon sokan voltak szombat délben. Olyan tömeg volt, hogy egymást fényképezték a túristák.

A park legmagasabb pontján egy nagy kőkereszt áll, innen lehet a legjobban a várost fényképezni. Itt is megnőtt a népsűrűség, de azért sikerült még helyet találni a „kilátón”. Ahol sok ember gyűlik össze, ott mindig megtalálható egy utcazenész is. Ebben a parkban szinte minden padnál ült egy. Volt aki komolyzenét játszott, volt indián együttes, ska banda, dizsuridus-tangóharmónikás, fémgitáros őszhajú rockandrollos, a kilátónál pedig egy rocker zenebohóc szórakoztatta az embereket némi apró fejében. A maga műfajában mindegyik jól nyomta, valószínűleg a győri 5 húron pengetve nyávogó fickó itt éhenhalt volna (lehet hogy Győrben is éhen halt), az üres kéregetés sem volt divat bár néhányan próbálkoztak vele.

A sok látogató eléggé letapossa az amúgyis sziklás parkot ezért sok füves területet nem lehet találni, viszont a fák között szabadon röpködnek a vadon élő a papagájok. Összességében kissé kies, de hangulatos hely. Amin szintén meglepődtem, hogy a felfelé vezető úton mozgólépcsőkkel könnyítik a végtelen kaptatót a parkig. Nem végig, pont annyi van, hogy amíg kifújja magát az ember addig is halad felfelé. Gazdag város ez.

A park után ismét visszamentünk a föld alatti városba, ami nem anyira látványos, de sokkal gyorsabb. Olyan az egész mint egy ürgevár 100 bejárattal, és ha nem vagy helyi akkor jó ha mindkét szint térképe nálad van. Így szinte teleportálni lehet egyik pontról a másikra egy jó metró választással. Persze 11 metró vonallal könnyű.

Ma is elmentünk piacozni egy kicsit, vettünk sonkát, sajtot, bagettet. Megnéztünk a másik Gaudi épületet is amit tegnap kihagytunk (Casa Mila). Jó volt mászkálni a városban csak úgy, nem is metróztunk mindig mindenhova mint tegnap. Teljesen más arcát mutatta ma a város. Pörgős volt és vidám, mindenféle emberek egyvelege. Ázsiai, afrikai, latin amerikai, európai, mindenéféle nyelveken karattyoltak. Az arabok voltak a legfeltűnőbbek, üvöltve hadartak egymástól 2 centire, tiszta kabaré volt. Nagy volt a nyüzsgés szombat délután.

Pihenés képpen beültünk egy presszóba a szokásos pohár vörösborra. Ki kell használni, hogy ma sem vezetek. Csalogató volt a vicces tábla, hogy itt végre beszél valaki angolul. Kiderült, hogy inkább a „próbálkozik” része volt igaz a feliratnak. Vörös bort kértem, rozét vettek elő. Nem jó, nem rozé, vörösbor. Ez itt a kezedben rozébor. Magyarázom ezt egy spanyolnak, vicces. Mutat a vörösborra: Tinto? Az kell, bólogatok, hozd a tintorettót!

Egyébként a metró szolgák (beengedő kapukat figyelik) és a rendőrök simán útba igazítják a túristákat angolul, de a pincérek csak spanyolul tudnak. Nálunk pont fordítva van.

Mielőtt besötétedik még kíváncsi voltam az olimpiai parkra amit eddig csak messziről láttam a város magasabb pontjairól. Úgy terveztük, hogy ott benyomjuk a piacos kajánkat és megnézzük az esti szökőkút műsort, ami onnan pár perc séta.

Az 1992-ben rendezett olimpia óta eltelt 19 év és azóta nem sok mindent csinálhattak a környékkel, elég elhanyagolt volt. Benéztünk a stadion kerítésén, közelről is láthattuk a lángot tartó gyűrűs tű szobrot. Itt gyújtotta be annak idején Egérke a rakétákat.

A parkban elköltött vacsora után elsétáltunk a katalán Nemzeti Múzeum előtti hatalmas szökőkút együtteshez  megnézni a színes fényekkel, zenével és mozgó vízsugarakkal előadott szökőkút show-t.

Ezek után éjfélre értünk haza az utolsó Renfével hulla fáradtan. Arra sem volt erőnk, hogy a másnapi genovai szállást kinézzük. Majd reggel. Holnap már az egész nap a 900 km-es vezetésről fog szólni Genovába, ahol majd csak tudunk aludni valahol. Gyakorlatilag vége a nyaralásnak, a hátra levő 2 nap már csak „levezetés”.