Na végre vége a melónak, itthon vagyunk lehet kezdeni a pakolászást. Igazából nem is kell sietni, mert felesleges hajnali 4-re odaérni Sirmione-ba.
Kajálás, összepakolás, fűnyírás, ezek már pihentető dolgok a rohanós nap után. Kicsit húzza az ember az indulást, mint amikor az utolsónak hagyja a legjobb falatot :) Most már nem jöhet semmi közbe.
Még venni kell autópálya matricát, el ne felejtsem.
Az indulást sikerült éjjel 11-re összehozni, nem kapkodtuk el. A GPS szerint reggel fél nyolcra érünk a Garda-tóhoz. Már Pesten sikerült is "eltévedni", azért persze nem igazi eltévedés volt, csak a budai felso rakpart helyett az alsóra mentem rá a Lágymányosi-hídnál, ezért a Petofi hídnál nem tudtam felhajtani, meg az Erzsébetnél sem, meg a Lánchídnál sem. Jó nagyot kerültünk mire sikerült a BAH csomópontig eljutni.
Mind kettonknek a szokásos "valamit otthon hagytunk" érzése volt még egy darabig. Hálózsákom elraktad? Igen. Szállásfoglalást eltetted? El. Evoeszközt, kést nem raktunk el, ugye? Nem. Majd eszünk kézzel, vagy veszünk valahol. Apróság.
Egy óra monoton autópályázás után meguntuk az agyalást, Melinda bealudt, én küszködtem vele. Hajnali fél kettokor jött a szlovén határ üres tankkal. Addigra már volt olyan, hogy pislogtam 3 másodperceseket. Iszonyatosan unalmas az új M7-es. Túl biztonságos. Meg is ilyedtem, elhatároztam amint lehet átadom a volánt. Melinda még csak egy órát aludt, jó kicseszés lesz vele :)
Aztán a tankolás a huvösben és a külföld izgalma mégis felébresztett, nyomtam tovább negyed négyig. Robot meló ez a fránya autópályázás. Szerintem eddig elolvasni is unalmas lehetett, de most még nincs mirol írni.
Az olasz határra ránk világosodott, ujabb tankolás az olcsó szlovén benyából az átlépés elott (jajj de fincsi a 350-es ár, jó ideig nem fogunk ilyet látni). Mostantól lehet nézelodni. Aludtam kb másfél órát, de nem volt kedvem tovább henyélni. Már megy a nyaralás elso napja! Most aludjak?
Jobbra óriási furcsa formájú gyümölcsös, oszibarackra hasonlít. Balra négyszögletesen ültett fák, arra tippem se volt milyen. Mindegyik tökéleten egyforma, mint egy számítógépes játékban. Minden zsebkendonyi terület gondosan megtervezettnek tunik. Hasonlít az otthoni tájra, de kicsit mégis más. Külföldön vagyunk!